Esterházy Péter a Gyulai Várszínház Shakespeare Fesztiváljának vendége volt 2007 nyarán

Ha Esterházy Péter Gyulán járt, előszeretettel ebédelt és/vagy vacsorázott Jalecz Lajos többször változó nevű és kínálatú éttermében az 1990-es és a 2000-es években. Az ezredforduló előtt itt működött Magyarország egyetlen indonéz étterme, amely számos helyezést elérve hazánk egyik legjobb étekműhelyeként volt számon tartva mintegy tíz éven keresztül. Aztán Jalecz úr úgy döntött, hogy irányt vált, és megjelent a kínálatában a hagyományos, 19. századi magyar konyhaművészet, amit E. P. megnyugvással fogadott, és továbbra is ott költötte el főétkezéseit gyulai látogatásai alkalmával. Vele való első személyes találkozásomat is ennek köszönhetem, és csak áttételesen az irodalomnak. Történt, hogy az ezredforduló környékén az Élet és Irodalom szerkesztőségétől felkérést kaptam, hogy a Pasaréti Vasas étteremben hagyományosan minden hónap utolsó csütörtökén megtartott ÉS-vacsoráknak legyek én a következő főszakácsa. Az estre egy Ottlik-idézettel és édesanyám receptjeivel készültem, de Jalecz úrtól mint helyi, gyulai ínyenctől is kértem segítséget, melynek eredményeképpen a főfogás után, ám még a desszert előtt a láthatóan elégedett Mester az asztalához intett és kezdő prózaírói és kezdő főszakácsi minőségemben is vallatóra fogott.

Az ezredforduló körüli időben Gyulán is találkoztunk, például a Magyar próza az ezredfordulón című színházi felolvasáson. Az estet megelőző, főpróbának nevezett színpadi beállás szünetében akaratlanul is fültanúja voltam annak, amikor a helyi megyei hírlap fiatal újságírónője interjút kért tőle. E. P. készséges volt, ám hamar elegánsan hárított, a meglehetősen tapasztalatlan újságíró első kérdése ugyanis így hangzott: – Hány könyvet írt eddig, és mi a kedvence?

A mellékelt fotók a Mester egy későbbi látogatása alkalmával készültek. E. P. a Gyulai Várszínház Shakespeare Fesztiváljának vendége volt 2007 nyarán. Aznap este a színházban Elek Tiborral, a Bárka című békéscsabai folyóirat főszerkesztőjével beszélgetett, előtte azonban együtt töltötte a napot a folyóirat szerkesztőivel, és volt egy közös hajózás is Gyula közelében, Szanazugtól Városerdőig a Fekete-Körösön. Emlékeim szerint a grundfocitól Garaczi László prózapoétikáján át a Hahn-Hahn grófnő pillantásáig sok minden szóba került felfelé, majd lefelé a Körösön. Az útra édesanyám sütött különleges „kis sósat”, amelyet Gitta asszony és E. P. is dicsért. Az esti fellépés után még volt egy hangulatos borozgatás a vár tövében, majd egészen a szállásig kísértük a vendégeket.