Egy Sünnek | szeretettel: | Esterházy Péter | (Sün, persze) | 84. könyvhét
Történt, hogy (magam számára) annak rendje s módja szerint megvásároltam az író Kis magyar pornográfia című könyvét. A mű olvasása kevés "letevést" igényelt, mondhatni, hamar túl lettem rajta. Rövid idő elteltével sétáltam a szép emlékű Váci utcán, és sodródtam a szintén szép emlékű dedikáló pontok sűrűjében. És megláttam az Írót, várta a hozzálépő olvasókat. Azt felmérve, hogy csak úgy nem
sétálhatok oda beszélgetni, eldöntöttem, hogy ebből a kötetből nekem mostantól kettő lesz (már csak egy van, igen, az...). Megvásároltam tehát a nevezett művet (újra), és beálltam a sorba.
Ott álltam az Író előtt, aki megkérdezte, hogy lenne-e valami kívánságom a dedikálással kapcsolatban. Kértem, hogy valami sünöset írjon, mert az nekem nagyon tetszett. (Zárójel: a történet nagyjából annyi, hogy a sünök fáztak, ezért közelebb húzódtak egymáshoz. De így meg bökték egymást a tüskéikkel, ezért újra elhúzódtak egymástól. Akkor megint fáztak, így annyira mentek közel egymáshoz, hogy ne fázzanak, de olyan távol maradtak, hogy ne bökjék egymást a tüskéikkel. És hogy az élet nagyjából erről szól erről a teszetoszaságról. Zárójel zárva.)
(innen kezdve: Péter) elmondta, hogy ezt a sztorit Goethétől merítette. Aztán megírta a dedikációt. Olvasni kezdtem, mérgelődtem, tőle csak ennyire futotta: egy sünnek szeretettel...?
De a végén a neve alatt: "sün, persze"
Na, igen, ez ő.
Hálás vagyok, hogy megélhettem.
